2015. július 10., péntek

Újra itt

Hali!
sokáig nem volt rész és ezért elnézést szeretnék kérni tőletek...
Remélem nem lett szörnyű..

[Victor]

A következő reggel valami illatra ébredtem.
Eleinte azt hittem, még alszok, de kinyitottam a szemem és még mindig éreztem az illatot.Felültem az ágyon és Alexx-szel találtam szembe magam.
- Jó reggelt álomszuszék! - mondta egy mosollyal az arcán.
- Neked is. - mondtam majd viszonoztam a mosolyt.
Pár percig farkasszemet néztünk, majd egyszercsak belépett a szobámba, majd közeledni kezdett felém. Erre én kimásztam az ágyból, és teljes nagyságomban elindultam felé. Igen, teljes nagyságomban és teljes ruházatban, ami nekem csak egy rövidnadrágot jelent, amiben aludtam. Ezen "akcióm" láttán, szélesebb mosolya lett majd elindult felém a fekete halálfejes pólójában es egy feket szegecses szoknyában. Majd amikor elém ért, egy hirtelen mozdulattal ledöntött az ágyra, és amikor kinyitottam a szemem, ő már rajtam feküdt. Ezt azzal díjaztam, hogy a pólóját egy gyors mozdulattal levettem róla, és ledobtam. Újabb mosolyt láttam majd éreztem a csókját. Isteni volt, és szenvedéllyel teli, de mégis vad, szóval egyedi, úgymond Alexx-csók..
A csók után..

[Alexx] megpróbáltam a lány szemszöget is..

Korán keltem ezen a reggelen, de egyedül éreztem magam. Ami valamennyire igaz is, mert nem lakunk együtt Victorral.Sajnos nem is látom olyan gyakran. De ma másként lesz!
Elhatároztam magam, hogy meglepem Őt.
Ránéztem az órámra: Még csak délelőtt 9 óra. Hamar felöltöztem Victorhoz illően: egy fekete halálfejes pólót választottam, hozzá meg egy fekete szoknyát. Nem vagyok az a tipikus csaj, de remélem tetszeni fogok neki...
Elég gyorsan odaértem a házához, és bementem halkan. Utam egyből a szobájába vitt, hiszen hozzá jöttem. Az ajtaja előtt megálltam, ami nyitva volt, de ő még aludt. Majd pár percnyi csendben figyelés után, elkezdett mozgolódni. Biztos érezte a parfümöm, direkt a kedvéért választottam ezt, a Venom Love-ot. Láttam, hogy kinyitja a szemeit, és felül az ágyon. Meglepettnek tűnt, hogy ott állok előtte, de örült nekem.Én meg neki, szóval ez kölcsönös.
- Jó reggelt álomszuszék! - köszöntem neki egy mosollyal.
- Neked is. - válaszolta szintén mosolyogva.
Egy kicsit szugeráltam, mert különféle pózokban álltam, majd akarva-akaratlanul elindultam felé. Erre ő is felállt, majd a ruhájában ( rövidnadrágban) felém indult.
Nem mondom, tetszett, amit láttam ezért sietősebbre vettem a léptem, és pont előtte megálltam. Pár percig csak farkasszemet néztünk, aztán tudatosult bennem, hogy vágyom rá, ezért ledöntöttem az ágyára, amin meglepődött. Hirtelen a szemeibe néztem, amire elmosolyodott, majd egy gyors mozdulattal levette a pólóm. Erre muszáj volt megcsókolnom, mert éreztem, hogy neki is az jár a fejében, mint nekem a szenvedély és a másikunk...

2015. június 10., szerda

Hazamegyek / Go Home Pt. 2

Sziasztok! Ez a rész nagyon rövid lett sajnos, mert emeltenztem angolból és hasonló dolgok, de még a héten megpróbálom hozni az újabb részt, ami hosszabb lesz. 😊
remélem ez sem lett olyan rossz.. Valami jelet hagyjatok magatok után:3

- Szóval tudod? - kérdeztem tőle.
- Igen, tudom, hogy sorozatgyilkos vagy. - válaszolta teljes nyugodtsággal a hangjában, de éreztem, hogy fél.
- Akkor hogy hogy felhívtál? Általában az emberek miután megtudják ezt az aprócska részletet, nem igazán mernek mondjuk felhívni.. - mondtam neki egy kis iróniával.
- Azért mert a segítségedre van szükségem.Csak azt...
- Tudom, hazaviszem az öcsinket. - szakítottam félbe.
- Tényleg? - kérdezte reménykedve.
- Igen. Ezt most megígérem. Az elrablóit pedig megölöm. - válaszoltam neki.
- Erre nem válaszolt, csupán Mégegyszer megköszönte, hogy hazaviszem az öcsénket, majd Letette. Én meg ott álltam pár percig értetlenül nézve magam elé a hír miatt, hogy mi történt, de az agyam már pörgött egy terven, hogy hogy találjam meg és jutassam haza a kisebbik testvéremet.
 Úgy éreztem, segítségre lesz szükségem, ezért tárcsáztam régi ősellenségem telefonszámát, aki Alexx Crow.
Alexx-szel elég viharos a közös múltunk, de amióta összejöttünk, sok minden változott. Bár külön-külön dolgozunk és nem is lakunk együtt, de mondjuk úgy, hogy ha visszamehetnék a múltba, és meglenne az esélyem változtatni, nem változtatnék semmit sem...

2015. május 17., vasárnap

Go home/ Hazamegyek

Egy reggel, amikor készülődtem "munkába" , megszólalt a telefonom. Azt hittem, most hív a mai első munkaadó.Megnéztem a telefont, ami különös, de magyar telefonszámot jelzett ki, pedig én már egy ideje Amerikában élek.Emiatt kicsit vonakodva vettem fel a mobilt.
- Kivel beszélek? - kérdeztem bele.
- Szia, Máté vagyok. - hallatszott a vonal túlsó végéről.
- Milyen Máté? - kérdeztem vissza.
- Az öcséd. - mondta.
Ezek a szavak lesokkoltak. A családomról évek óta nem hallottam, erre most meg felhív az öcsém.
- És mi újság? Kibaszott régóta nem beszéltünk. Mesélj valamit, hogy vagytok? Anyáék jól vannak? - árasztottam el kérdéseimmel.
- Az az igazság, hogy öcsit elrabolták.
Amit hallottam, képtelen voltam elhinni. A szavai hallatán megszédültem. Az én kisebb öcsémet elrabolták!?:oo
Fél percnyi hitetlenkedés után beleszóltam a telefonba.
- Micsoda!??  Mikor történt? Hol?? És hogyan?? - lett volna még kérdeznivalóm, de egy bérgyilkosnak ez bőven elég, hogy megtalálja, vagy legalább elinduljon egy úton a szervkereskedők után.
- 2 napja történt. Tudod, amióta kimentél az USA-ba, sok dolog változott. A szervkereskedők fél évvel azután, hogy kimentél, továbbálltak.Mi öcsivel elvégeztük az általánost, én erre, ő meg arra ment továbbtanulni. Szóval nem ugyanoda.Én majd idén végzem a középsulit, amire ezúton is szeretnélek meghívni.Bár az időzítés nem a legjobb, én is tudom. Aztán tegnapelőtt mentem fel a városba, ahol öcsi tanul, és lebeszéltük, hogy egy kocsival megyünk haza. 4 körül találkoztunk a pláza előtt és elindultunk. Már úton voltunk, persze még városon belül, amikor meg kellett állnunk tankolni. Beletankoltam a kocsiba, aztán bementem fizetni, öcsi pedig a kocsiban várt. Épp én kerültem sorra, amikor odanéztem az autómra és láttam, hogy 3 férfi kirángatja öcsit a kocsiból, majd egy tapaszt tesznek a szájára és beteszik a hátsó ülésre. Abban a pillanatban rohanni kezdtem feléjük, de elhajtottak a kocsimmal. Nem tudtam mit tenni.Ha hívtam volna a rendőröket, lehet, hogy megölik. Így csak ott ültem a benzinkútnál és csak néztem magam elé hosszú perceken át. Aztán "összeszedtem magam" , már amennyire lehetséges, és elindultam a buszhoz.Fél óra után hazaértem és anyáék egyből kérdezték, hogy öcsi merre van. Azt mondtam, hogy egy haverjánál alszik pár napot, mert majd hétvégén valamilyen koncertre mennek, és majd korán kell kelniük. Elhitték, szóval Szerintük nincs nagy baj..
Még aznap délután elkezdtelek megkeresni a neten. Próbáltam a Facebookot, mert azt mindenki használja..
- Én nem. - szóltam közbe.
- Igen, már tudom. Aztán az email címedre is írtam, de nem érkezett válasz.. Végül beírtam a régi becenevedet a Google-ba..
- Melyiket? - kérdeztem rögtön.
- Wounded. - válaszolta.
 Ez a szó itt megpecsételte az egészet..

2015. május 14., csütörtök

How it started? / Hogyan is kezdődött?

Tudtam, hogy akármikor vége lehet.Könnyen lebukhatok, ha akár a legkisebb dolgot is kihagyom, de nem érdekelt. Már nem.Amióta mama elment, nem igazán találtam a helyem az eddig eltűrt világomban. A gondokra rátett egy lapáttal, az, hogy jövőre végzek, a szüleim sem kíméltek, ja és még szervkereskedők is megjelentek a közelben.Csak a zene segített, főleg a Black Veil Brides.Amióta a zenéjüket hallgatom, megtörhetetlen lettem, aki nem kegyelmez. A legnagyobb bajt a szervkereskedelem jelentette.Féltettem a családomat meg az ismerősöket is.Még azokat is akiket alapból nem igazán kedveltem.De meg kellett védenem őket, ha kell az életem árán is .Erre tettem fel az életemet 18 évesen.Ha a legkisebb baja lesz a fent említett személyek valamelyikének, én megtalálom a csempészeket és megölöm mindet.Egytől egyig. Ha kell lassan, hogy szenvedjenek, de inkább a gyors kivégzést részesítem előnyben.Mindig is gyorsan szerettem elintézni a célpontokat.

Ma már 25 éves vagyok, és már rengeteg áldozatom volt, de tényleg a legkülönfélébb embereket tettem el láb alól.
Volt, aki hűtlenségre gyanakodott a férjével kapcsolatban, így felhívott.Az aggódó nő is tudta, hogy én vagyok a legjobb.Cseppet sem sajnáltam a férfit, pedig térden állva könyörgött kegyelemért, és nagyon fogadkozott, hogy bocsánatot kér a feleségétől. De engem ez hidegen hagyott. A képébe mondtam az embernek, hogy a felesége hívott fel és bízott meg azzal, hogy megöljem. Ezt eleinte nem akarta elhinni a férj, majd miután látta, hogy nem adok neki esélyt, lehajtotta a fejét és gyors halálért esedezett.Erre kiült az arcomra az a mosolyom, amit akkor veszek fel, amikor már kérik, hogy végezzek Velük. Egy jól irányzott lövéssel szétloccsantottam a fickó arcát.
Volt olyan is, amikor egy 14-15 év körüli srác hívott fel, és kérte, hogy öljem meg az apját.Furcsálltam a kérést, de beleegyeztem, hiszen ez a munkám.Így egy nap elmentem a megadott címre. Pont időben értem oda, ugyanis az apa épp meg akarta verni a fiát, méghozzá egy nunchaku-val. Nekem sem kellett több, azonnal előrántottam kedvenc pisztolyom, és rögtön tüzet nyitottam. Nem érdekelt, hogy csak 8 golyó van egy tárban, az egészet beleeresztettem abba az alkoholista  állatba. Négy lövés a hátába fúródott, a másik négy pedig a tarkóját és a kezeit találta el.Öröm volt látni, hogy a szemem előtt esik össze és élettelen testét körbeveszi a gyönyörű vörös vére, ami abból a 8 sebből folydogál. Komolyan nem érdekelt, hogy egy egész táram bánja, mert kisebb koromban engem is rendszeresen megvertek otthon. Ezért nyitottam tüzet mihelyt megláttam a jelenetet.
Emiatt elítélhetnének, de senki sem tudja,mi a szakmám, csak az egyetlen barátom, Ben.
Régebben neki is voltak ilyen ügyei, de mivel gazdagabb nálam, így ki tudott szállni.Emiatt rohadtul leordítottam a srácot.Azt hittem cserben hagyott, hogy egyedül maradok a világ ellen, de ma már megértem a lépését. Büszke vagyok rá, hiszen képes volt kilépni ebből az életstílusból.Én itt maradtam kitaszítottként, de idő közben én lettem a szakma legjobbja.Már csak emiatt is, de maradok ebben a világban. Az évek során örökséget építettem fel, ezt pedig nem adom át egy embernek sem.

Napi rendszerességgel hívnak emberek, hogy munkát adjanak nekem. Lemegy a szokásos sablonszöveg:
- Jó reggelt/napot/estét! Ön Wounded?
- Üdv! Igen, én vagyok az. Kit kell eltennem láb alól?
- Ilyenkor elmesélik a történetet, hogy mi késztette az ügyfelet arra, hogy felhívjon, kit kell megölnöm(erre többféle módszerem is van), na meg persze néhány infó az áldozatról. Ezekből eltervezem a gyilkosságot, minden részletét pontosan, annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen.Majd a hívás után 2 Nappal a célpont halott.